50
Let’s circle back to early February for a moment — in the rush of everything, I skipped over something important.
I turned fifty. ME! – Shocking.
I remember a night when I was eighteen. I was lying in bed, feeling spring pulse and flow through my body, and I thought: I don’t want to grow old, I won’t turn the heat down, won’t compromise, won’t wither away locked in an ageing body. There are things you’re absolutely certain of at eighteen. Back then, I was sure life wasn’t even worth living past twenty. :-D
And I didn’t mean settling down — I meant momentum, emotions, raw energy. I was convinced all of that would fade with age. If only I had known that they go wilder! The packaging may get a little worn, but the content is still in full bloom. The hormones are gone, the rose-colored glasses disappear, and what remains are the real YOU with lasting values. Damn — I started living. Freely.
Last year, for example, I decided that I would never again be cold on my birthday. Mallorca may not be the perfect choice from that point, but it’s still warmer than Holland. Just a two-hour flight from Amsterdam, and it’s spring — 23 degrees (okay, not every day). While the locals pulled their coats tighter around themselves, shivering, we floated around mostly in T-shirts and light sweaters.
We planned nothing. We blended in. We drifted.
If there’s one thing I’ve learned, it’s this: the more you expect and plan, the greater the disappointment will be. We stepped on the road like Bilbo in The Lord of the Rings, and every single day held some new adventure.
Mallorca was nothing like I expected. Instagram had painted a picture of a classic resort town in my head, so I was stunned by the buzzing, cosmopolitan energy — the enormous airport we couldn’t escape from in under half an hour, even at forced march, the metro, the crowds streaming to work, the prosperity.
And the dogs — I adored the dogs! All of them lazy, happy, balanced, and rather well-fed creatures. The people were slow, patient, and kind. They don’t smile without reason, but they are genuinely friendly. And if they do smile, you can be sure they mean it. Maybe the ratio shifts in high season — I’ll have to find out someday. Definitely.
In that single week, we filled ourselves with every gift the city offered: colours, light, scents, flavours. We explored the tourist spots and the hidden corners alike. We laughed endlessly — somehow, the two of us attract trouble.
By the time I turned fifty, I did so many things I’d missed before. I walked across an active military base unnoticed, thanks to my daughter (= the GPS), who insisted it was the shortest route to the lighthouse. I saw a cargo port. I used a men’s restroom with no door — because that was the only option. I slipped through passport control with the passengers of a luxury yacht because it was the only way out. I had dinner in a video game centre. I shocked people by explaining that no, I’m not a lesbian — the attractive girl beside me is my daughter. I saw a light show inside a church. I took part in a carnival. I ate pitahaya. I rode on the open platform of a train.
And I think I received the most beautiful birthday message of all from my daughter:
“Even if fifty feels like a lot to you, I’m so grateful for the twenty years I’ve had with you. In fact, I wish there could have been more — to see you with black eyeliner and at the beginning of your rebellious years. But even this has been fantastic: a creative, playful childhood; safe and loving everyday life in our home, wherever that home happened to be; and all our adventurous travels. Thank you for teaching me that life can be an adventure and that you can be free. You are my greatest inspiration! I love you, Mommy — don’t ever change!”
And when we came home, the happiness continued. A huge bouquet was waiting for me from my friends. Then came my exhibition. And my cousin and I finally found our way back to each other.
I am deeply grateful to life for this abundance of gifts.
… and for all fifty of my years.
Useful:
Hotel: Hotel Canavall,
The best churros: Josana churreria
Soller: Forn De Barri,
...and you will figure out the rest! :-)
Kanyarodjunk vissza egy kicsit február elejére, mert néhány fontos részletet átugrottunk a pörgésben. Ötvenéves lettem. Döbbenet. Emlékszem arra a nyári éjszakára amikor csak 18 voltam, feküdtem az ágyban, éreztem ahogy a tavasz lüktet, áramlik a testemben és arra gondoltam, hogy nem akarok, nem fogok megöregedni, takarékon égni, megalkudni, egy öreg testbe zárva vegetálni. Vannak dolgok amiket az ember biztosan tud: például akkor biztosan tudtam, hogy 20 fölött nem érdemes élni. :-D És itt nem a megállapodásra gondoltam, hanem a lendületre, az érzelmekre és az energiákra azt hittem, hogy öregen kevesebb lesz. Ha tudtam volna, hogy negyven után vadulnak csak el a dolgok! A csomagolás persze kopottabb lesz, de a tartalom virágba borul. A hormonok ugyan lassan búcsúznak, a rózsaszín szemüveg is lekerül, de maradnak az igazi, tartós értékek. Én. Basszus, elkezdtem élni. Szabadon.
Tavaly például azt határoztam el, hogy soha többet nem fogok fázni a születésnapomon. Mallorca talán nem a legjobb választás eből a szempontból, de mégis melegebb, mint Hollandia. Alig kétórányi repülőútra Amszterdamtól tavasz van, 23 fok (oké, nem minden nap) és amíg a helyiek fázósan húzták össze a kabátjukat, mi többnyire pólóban, pulcsiban szárnyaltunk. Semmit sem terveztünk, elvegyültünk, sodródtunk. ha valamit, ezt megtanultam: minél többet vársz, tervezel annál nagyobbat csalódsz. Ráléptünk az útra mint Bilbo a Gyűrűk urában és minden nap tartogatott valami kalandot.
Mallorca nagyon más mint amire számítottam. Klasszikus nyaralóváros rajzolódott ki a fejemben az Instagram posztok után, persze, hogy ledöbbentem a nyüzsgő világváros fílingtől, a hatalmas reptértől, ahol erőltetett menetben sem sikerült félóra alatt kikeveredni, a metrótól, a munkába siető, hömpölygő tömegtől, a jóléttől. Imádtam a kutyákat! Mind lusta, boldog, kiegyensúlyozott és meglehetősen jól táplált jószág volt. Az emberek lassúak, türelmesek kedvesek. Ugyan nem mosolyognak ok nélkül, de nagyon barátságosak. Ha mégis elmosolyodnának, biztos lehetsz benne, hogy komolyan gondolják. Talán főszezonban rosszabb az arány – ezt ki kell derítenem egyszer. Feltétlenül.
Ez alatt az egy hét alatt feltöltődtünk a város minden ajándékával: színekkel, fénnyel, illatokkal, ízekkel. Bejártuk a nevezetességeket és a rejtett zugokat is. rengeteget nevettünk, valahogy mi ketten vonzzuk a bajt. Mire ötven lettem bepótoltam egy csomó dolgot ami eddig kimaradt. Gyanútlanul átsétáltam egy aktív katonai támaszponton, mert a lányom szerint (= a gps szerint) az volt a legrövidebb út a világítótoronyhoz. Láttam teherhajó kikötőt, pisiltem ajtó nélküli férfi mosdóban, mert ott csak az volt. Egy luxushajó utasaival suhantam át az útlevél ellenőrzésen, mert csak úgy tudtunk kijutni, vacsoráztam egy video játék központban, ledöbbentettem embereket, hogy nem, nem vagyok leszbikus és a vonzó csaj mellettem a lányom, láttam light-show-t templomban, részt vettem a karneválon, ettem Pitahaya-t, utaztam a vonat nyitott platóján és azt hiszem én kaptam a legszebb születésnapi köszöntést a lányomtól:
"Ha soknak is találod az ötvenet, én nagyon hálás vagyok azért a húsz évért amit veled tölthettem. Sőt, bárcsak több lehetett volna, látni téged fekete kihúzott szemmel és a lázadó kezdeteid. De már ez is fantasztikus volt, egy kreatív játékos gyerekkorral, biztonságos és szeretettel teli mindennapok az otthonunkban bárhol is volt ez akkor és az összes kalandos utazásaink. Köszönöm, hogy megtanítottál, hogy lehet kalandozni és szabadnak lenni, te vagy a legnagyobb inspirációm! Imádlak Anyuska, ne változz!"
Itthon pedig végre folytatódott a boldogság: nagy csokor virág várt a barátaimtól, munka, egy fantasztikusan jól sikerült kiállítás és megtaláltuk az utat egymáshoz az unokatestvéremmel.
Nagyon hálás vagyok az életnek ezért a rengeteg ajándékért. ...és mind az ötven évemért.
