Introduction – Bevezető
I remember the moment when, on my fortieth birthday, I was sitting on the couch, my gaze lost in the restless dance of a candle’s flame, I was struck by the thought: our fate is not so different.: Fixed in one place, we burn — giving warmth, casting light, radiating joy. And yet… I couldn’t shake the feeling that something wasn’t right.
I had achieved everything one is meant to long for: a wonderful, loving family, a beautiful home, and a successful company — but still, something was missing.
This is the moment when, perhaps, a sensible person would lean back with a contented sigh, wipe the imaginary sweat from their forehead, and turn their face into the soft glow of peaceful days to come.
But I just kept staring at the flames, thinking that I did not want to dim the fire in me, and I wasn’t prepared to repeat the same motions day after day, and reduce my life to a silent repetitive pattern. Something was missing. My mission was unfinished.
Perhaps I would have worded my desires more carefully if I had known what was coming.
In less than ten months, everything turned upside down: leaving the Hungarian political climate behind, we moved to the Netherlands, and I finally started to live.
My creativity took flight and the world opened up to me for eight years, only to then push me back to the starting line, as if to see whether I could hold onto it all, or recreate it.
On my own.
As a mother.
As an independent woman.
---
Emlékszem a pillanatra amikor a negyvenedik születésnapomon ültem a kanapén a zaklatottan táncoló gyertyalángba bambulva és arra gondoltam, hogy a sorsunk hasonló: egyetlen ponthoz rögzítve lángolunk, adunk meleget, sugárzunk fényt és boldogságot. …mitagadás, valahogy nem éreztem, hogy ez így van rendjén. Pedig elértem mindent amit lehetett, amire mindenki vágyik: volt egy csodás, szerető családom, gyönyörű otthonom, egy sikeres cégem, de valami mégis hiányzott.
Ilyenkor minden normális ember nagy sóhajjal dőlne hátra, lesimítaná a képzeletbeli verejtéket a homlokáról és süttetné az arcát az elkövetkezendő békés napok meleg derengésében. Én pedig csak bámultam a lángokat és arra gondoltam, hogy nem vagyok felkészülve arra, hogy takarékra csavarjam az életem, hogy ugyanazok a dolgok történjenek velem nap-nap után, futószalagon. Úgy éreztem valami hiányzik, a küldetésem még nincs teljesítve. Talán óvatosabban fogalmaztam volna meg a vágyaimat ha tudom mi következik.
Alig 10 hónapon belül a feje tetejére állt minden: a magyar politikai viszonyokat magunk mögött hagyva Hollandiába költöztünk és én végre elkezdtem élni. A kreativitásom szárnyakat kapott és a világ kitárult nyolc évre, hogy miután megízleltem minden csodáját visszalökjön a start vonalra, hogy lássa, meg tudom-e tartani vagy mindezt újra alkotni egyedül.
Anyaként.
Nőként.
