Higher Power – Felsőbb hatalom

Walking the dog is a surprising source of strange encounters and interesting thoughts. It might not seem like the most logical opening line after such a mystical title, but some context is needed. The fact that I walk Dana twice a day makes me an easy target if someone wants to strike up a conversation — the dog is always a good reason and excuse at the same time. Not a day goes by without meeting someone who greets Dana enthusiastically, while I am still considered as a stranger at the other end of the leash. Of course, there are familiar faces too, people I run into several times a day along the same well-trodden dog-walking routes — and they immediately get to the point: "How are you?" At first, this question baffled me; it didn't seem to make much sense. It took some time before I worked out a polite and appropriate response. I usually return the question — still politely — asking how they are. — but this morning, I received a surprising answer: they said they were doing great COMPARED TO ME. In fact, they continued, everyone is doing great COMPARED TO ME. At that moment, I forgot my role. With a burst of laughter, I realized I had become a reference point, an absolute benchmark against which others could measure their own well-being. They wake up, think of me, feel instantly grateful for their lives — and skip off to work with renewed joy. I haven’t lived in vain.

Topic two: Higher Power

A frequent question I get is: where do I get my strength from? Hmm, where indeed? From the fact that I haven’t even had time to think about it — and that, besides, there’s no real choice; no one ever asked me whether I felt like starting a new life. Plus, there’s my daughter — technically an adult, but still emotionally and financially dependent on me.  Responsibility and lack of chances. These are strong resources. ...And the higher power? — they press on, eager to keep the conversation flowing (even though it had already stalled the moment we entered this terrain). I seem so strong, so balanced — surely there must be something behind it?

They’re obviously hoping we share the same faith, that some invisible bond might form between us. But I have to admit: I’m not religious. I’m not a believer, at least not within any institutional or organised framework. I have my own theory, my own kind of magic — but I’m not a team player. When the questioning persists, I sometimes mention that the Tarot helps me. This is the simplest way to end a conversation quickly — at the mention of Tarot, everyone runs away :-D Especially if I add that after nearly two years of dedicated study, I’m actually quite good at it. And I really am.

It began as a form of meditation: interpreting the symbols, immersing myself in the logic and wisdom of the cards. It switches off reality, pulls me out of the daily routine. When you try to interpret the cards related to a particular situation, you inevitably shift your perspective — and suddenly, you’re much more likely to step off your worn, familiar path. As an artist, I was also captivated by the incredible visual diversity of the decks, and the challenge of decoding them. It’s like learning a new language: slow and clumsy at first, but absolutely worth the effort. Even just spending that much focused time on a question changes everything. And when you finally grasp the full depth and nuance of the meanings — well, that’s real magic. One day, I’ll design my own deck. :-)

A kutyasétáltatás furcsa találkozások és érdekes gondolatok forrása. Nyilván ez nem tűnik logikus nyitómondatnak a misztikus cím után, de kell a kontextus. A tény, hogy naponta kétszer sétálok Danával könnyű célponttá tesz ha valaki szóba akar állni velem, a kutya mindig jó ürügy és mentség is egyben. Nem múlik el nap, hogy ne találkoznék valakivel aki messziről köszönti Danát, de én még idegen elemnek számítok a póráz végén. Persze vannak ismerősök is, olyan arcok akikkel naponta többször is ütközünk ugyanazon a kutyák által kijelölt útvonalon és persze rögtön a lényegre térnek: hogy vagyok? Ennek a kérdésnek nincs értelme, ilyenformán eltartott egy darabig amíg kidolgoztam az ide illő udvarias választ. Ezután rendszerint visszakérdezek továbbra is udvariasan, hogy az illető hogy van, de ma reggel meglepő választ kaptam: köszöni, tök jól van HOZZÁM KÉPEST. Sőt! – folytatta – HOZZÁM KÉPEST mindenki csak jól lehet. Ezen a ponton kiestem a szerepemből és kitörő örömmel konstatáltam, hogy beállítottam egy abszolut értéket, egy viszonyítási pontot amihez képest az emberek tudják mérni a hogylétüket. Felkelnek, rám gondolnak és hirtelen hálásak lesznek az életükért majd szökellve indulnak munkába. Nem éltem hiába.

Kettes számú témakör: felsőbb hatalom. Gyakran hangzik el az a kérdés is, hogy honnan szerzem az erőm? Hmmm, honnan is? Onnan, hogy még időm sem volt erre gondolni, meg hogy egyébként sincs választásom, senki sem kérdezte, hogy van-e kedvem új életet kezdeni. + Itt a lányom, aki bár életkorát tekintve felnőtt, de mind érzelmileg mind financiálisan szüksége van rám. Felelősség. Hát innen. ...és a felsőbb hatalom???– forszírozzák továb, csak hogy gördüljön a beszélgetés, (ami már akkor megfeneklett amikor belevágtunk ebbe a témába) – olyan erősnek és kiegyensúlyozottnak látszom! Nyilván remélik, hogy ugyanahhoz a felekezethez tartozunk, és kialakul köztünk egy láthatalan kötelék, de ezen a ponton be kell ismernem, hogy nem vagyok vallásos és hívő sem – mármint intézményes és szervezett keretek közt. Van saját elméletem, mágiám, de nem vagyok csapatjátékos. Ha már nagyon sok a kérdezősködés hozzáteszem azért, hogy a Tarot segít. Ez a legegyszerűbb módja egy beszélgetés gyors lezárásának, ettől  a mondattól mindenki futásnak ered :-D Főleg, ha hozzáteszem, hogy lassan kétéves kutatómunkát követően állati jó vagyok benne. És tényleg. Afféle meditációs gyakorlatnak indult, a szimbólumok értelemzése, elmélyedés a logikájában és bölcsességében lekapcsolja a valóságot és kizökkent a napi rutinból. Új megvilágításba helyezi a problémákat amikor a kártyát megpróbálod az adott szituációra értelmezni, akaratlanul is nézőpontot váltasz és sokkal nagyobb eséllyel térsz le a kitaposott ösvényedről. Ugyanakkor mint művészt rabul ejtett a kártyák elképesztő vizuális változatossága és maga a kódfejtés. Olyan mint egy új nyelvet tanulni, döcögősen indul de határozottan megéri a strapát mert már az is segít, ha ennyi időt töltesz a feltett kérdéssel. Amikor végre megismered a jelentések összes mélységét az pedig tényleg varázslat. Egyszer meg fogom rajzolni a saját paklimat. :-)