Reflection – Tükörkép
No one can truly imagine how scary the “reset” state feels. When anything and everything is possible. When you truly have to face yourself, like Atreyu /Bastian standing in front of the mirror in The NeverEnding Story. There's no room for excuses. You have to work with what’s left: yourself.
It’s kind of funny—life really is like a board game. Only, no one bothers to mention your special abilities at the start, the goal is pretty vague, so is the duration, and of course, what exactly you’re supposed to be working with. It's a complex equation with too many unknowns. And there you are, floating in space with all your fears—yet somehow, you start to feel more and more certain that it all has a purpose.
Now that everything seems to fall apart, what I’m about to say might sound strange: Somehow, I feel certain that I can only come out of this well. Not because I’m insanely lucky, but because I decided so. …and if there’s one thing I can do, wanting something. Badly. That’s my special ability. So hey, at least I’ve got one.
This picture says it all—creating it turned into a therapy session. The character representing me couldn’t find her place. At first, she didn’t dare to look into the mirror, turned her head away, struggled. But finally, she found the right angle—and suddenly began to shrink. That’s how little she thought of herself. The reflection in the mirror was terrifying… seeing what she had become over the years. But she didn’t get there alone. Or—did she? Will she achieve all of that completely alone? Does she still have the strength to build somethig BIG and start all over again?
Senki sem tudja elképzelni, hogy milyen félelmetes a “reset” állapot. Amikor bármi lehet, és MINDEN. Amikor úgy igazából szembesülnöd kell magaddal mint a Végtelen Történetben Atrejunak / Bastiennek a tükörrel. Nincs félre duma, azzal kell gazdálkodnod ami maradt: saját magaddal. Mókás, hogy az élet tényleg olyan mint egy társas, csak éppen a speciális képességeidet felejtik el említeni az elején, a cél is elég ködös, az időtartam is, meg persze az, hogy pontosan mivel is gazdálkodsz. Sokismertlenes egyenlet és vele szemben te, aki az összes félelmeddel lebegsz az űrben, de valahogy mégis egyre biztosabban érzed, hogy az egész valamiért van. Most, hogy minden lefelé megy, furcsa amit mondani fogok: valahogy biztosan érzem, hogy csak jól jöhetek ki belőle. Nem azért mert olyan marha szerencsés vagyok, hanem eldöntöttem. …és ha valamit, akkor akarni nagyon tudok. Ez az én speciális képességem. Nnnnna, legalább egy meg van. :-D
Ez a kép mindent elmond, és az ahogyan készült terápiáva kerekedett. Az engem ábrázoló karakter nem találta a helyét. Először nem mert belenézni a tükörbe, ide-oda mászkált a képen, forgatta a fejét, kínlódott. Végül megtalálta a megfelelő szöget és hirtelen zsugorodni kezdett: ennyit gondolt magáról. Megrémítette a kép amit a tükörben lát, amivé lett az évek alatt, de nem magától. ...vagy mégis…? Létre tud hozni egy ilyen nagyszabású dolgot mégegyszer? Van ereje nekifutni újra?
