Past and Present – Múlt és jelen

I’m still alive. Correction: I exist.

I longingly await the moment when I can return to my life and be myself again. When I live and wake in my own rhythm, and not realise with a toothbrush in my mouth that—oh, I’m already standing.

There were so many wonderful things I wanted to write about that happened in the meantime, but this is all I can manage now, because no matter what, I want to remember this scene.

I travelled to Budapest for a carefree, joint inventory with the men of the future owner—

I know how to live… of course, part of the task was to erase our own presence, to pack up my personal belongings. I spent two days in our office and in the past.

It was a strange feeling to see it all again, and I had to deal with mixed emotions, sometimes hysterical.

It was good to see people from my previous life, greeting them, being happy to see each other, and letting myself be patted on the back.

Even the packing felt good; the hardest part was when I had to leave and close the office door behind me. I’m really not good at these 'last' moments—I don’t know if one can ever get used to them.

One last look at the office and a lifetime of work. Despite the dramatic scene, knowing that I illustrated and designed everything here was amazing. Suddenly, I was filled with pride— ahhh, how strange it is to leave all this behind. Hopefully, the new owner knows what a treasure they're getting.

Még élek. helyesbítek: létezem. Sóvárogva várom a pillanatot amikor visszatérhetek az életemhez, amikor én újra én lehetek. Amikor a sajtát ritmusomban élek és ébredek, nem fogkefével a számban tudatosul bennem, hogy jé, már állok. 

Annyi csodás dologról akartam írni, amik közben történtek, de most csak erre futja, mert bárhogyan is, emlékezni akarok rá. Budapestre utaztam egy önfeledt, közös leltárra a leendő tulajdonos embereivel, – tudok élni… persze a feladat része volt a saját jelenlétünk megszüntetése, hogy összepakoljam a személyes holmimat. Két napot töltöttem az irodánkban és a múltban. Furcsa érzés volt a viszotlátás, jó vegyes, helyenként hisztérikus. Jó volt találkozni az emberekkel egy korábbi életemből, köszönteni az iroda-szomszédokat, örülni egymásnak és hagyni magam vállon veregetni. Még a pakolás is jól esett, megint az volt nehéz amikor becsuktam magam mögött az ajtót. Ezekben az "utolsó" pillanatokban nagyon nem vagyok jó, nem tudom meg lehet-e egyáltalán szokni őket. 

Egy utolsó pillantás az irodára és egy élet munkájára. A drámai pillanat ellenére nagyon jó érzés volt tudni, hogy itt mindent én rajzoltam és teremtettem. Hirtelen büszkeség töltött el – ahhh, de nehéz megválni tőle. Remélem az új tulaj tudja, hogy mekkora kincs kerül a birtokába.