Working Women

I simply don’t understand this karmic roller coaster. Does it really make that much difference that we’ve turned a page on the calendar? Is numerology actually a thing? Or maybe I’ve already served my sentence in Hell? …or passed the fairy-tale seven trials and they’re already shipping me the princess’s hand in marriage?

Already in the very first week of January, miracles followed one another: the impossible became possible, failures frozen into statues crumbled into dust and turned into fertile ground for productive, new solutions — I can barely keep up. Last year, I had to run at everything over and over again; now whatever I touch bursts into bloom. I indeed loosened my expectations; the outlines of my annual business plan suddenly became elastic, but in doing so, I set something in motion that I can only compare to an avalanche.

It was Bojka who lit the spark in my head, who made me realise that the essence of my art is creating worlds – regardless of scale. And the biggest mistake I made was sticking to the same scale over and over again. I dragged myself forward with blinders on in a colourful world of possibilities. With that single observation, she showed me new directions.

Only two weeks of the year have passed, yet my story is already running along many threads, everything is glowing at once — and one of them is already final: on February 20, my exhibition opens in Rotterdam. The rest is still new, unexplored territory, floating like a mystical fog on the horizon. Soon, I’ll be launching a “News” section on my website where you can follow the events.

Meanwhile, Bojka is modelling again on the weekends and working from 9 to 5 at an animation studio on the other days. I watch with immense pride as she builds her life, but at the same time, I’ve realised that she’s drifting away. Now I understand why Laca was terrified of the moment when she would leave. Even though this is far from a concrete plan, I’ve already felt the breeze of a future where I’ll only receive weekly or monthly summaries of her life, and no longer be included in her days. Life seems to wrap another loss in silk paper. The huge amount of work and the sense of importance try to distract me from another turning point.

But let’s not rush ahead, because right now, life is good. Very good. A warning sign has flashed, telling me to cherish every single moment with her as long as I can. The last year shut the light off in our eyes, but we’re not easy to break — we build a new world, a new balance on the ruins. We’ve got rid of the worn snakeskin of 2025 and are about to stretch out and enjoy the new one, which glows in a thousand lights: from now on, adventures await us — we can laugh again, and they ask for our IDs at the liquor store when we buy wine. Because if there’s something worth drinking to, it’s this! :-)))

Egyszerűen nem értem ezt a karmikus hullámvasutat. Komolyan ennyit számít, hogy lapoztunk egyet a naptárban? Tényleg van számmisztika?  Esetleg letöltöttem a büntetésem a Pokolban? ...vagy kiálltam a hét próbát és már postázzák is nekem a királykisasszony kezét? 

Már január első hetében egymást követték a csodák: a lehetetlenek váltak valóra, szoborrá kövült kudarcok porladtak el és váltak a gyümölcsöző, új megoldások táptalajává –  csak kapkodom a fejem.  (Lám-lám a Disney mozik mégis jó helyre mentek :-DDD) Tavaly mindennek többször neki kellet futnom, most pedig amihez nyúlok virágba borul. Igaz, hogy lazítottam az elképzeléseimen, az éves üzleti tervem körvonalai hirtelen latex ruganyossá váltak, de beindítottam vele valamit amit leginkább egy lavinához tudnék hasonlítani.

Bojka egy spontán megállapítása szikrát gyújtott a fejemben, ráébresztett, hogy mi az ami minden alkotásom lényege: világokat tudok teremteni, léptéktől függetlenül. A legnagyobb hiba pedig amit elkövettem, hogy folyamatosan ugyanabban a léptékben gondolkodtam. Szemellenzővel vonszoltam magam előre egy lehetőségekben tobzódó színes világban. Ő pedig ezzel az egy mondattal utat mutatott. 

Még csak két hét telt el az évből, de máris sok szálon fut a történetem, minden izzik egyszerre, és ezekből már egy végleges: február 20-án kiállításom nyílik Rotterdamban. A többi még új, felderítetlen terület, a tárgyalások folynak, a lehetőségek bizsergető, misztikus ködként lebegnek a horizonton. A weboldalamon hamarosan indítok egy "news" menüpontot, ott követhetitek majd az eseményeket.

Mindeközben Bojka a hétvégéken modellkedik a többi napon pedig egy animációs stúdióban dolgozik 9-től 5-ig. Nagyon büszkén nézem ahogyan építi az életét, de egyben ráeszméltem: Távolodik. Már értem, hogy Laca miért rettegett attól a pillanattól amikor a lányunk önálló életet kezd. Ugyan ez még távolról sem konkrét terv, mégis, megcsapott a szele annak, hogy majd csak heti-havi kivonatot kapok az életéből és nem leszek jelen a hétköznapjaiban, a kócos reggeleken. Lám, az élet egy újabb veszteséget csomagol selyempapírba. A rengeteg munkával és a hasznosság tudattal eltereli a figyelmem egy újabb fordulópontról. 

De ne szaladjunk előre, mert most még jó. :-) Végre nagyon jó. Felvillant a figyelmeztetés, hogy élvezzem ki vele az összes pillanatot amíg még velem van. A tavalyi év mindkettőnk szemében kioltotta egy időre a fényt, de kemény csajok vagyunk, a tragédiák romjaiból képesek vagyunk új világot, új egyensúlyt teremteni. Levetettük a 2025 koszlott kígyóbőrét, és élvezzük az új, ezer fényben ragyogó szépségét: mostantól kalandok várnak – kivirultunk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy újra elkérik a személyinket borvásárlásnál :-D. Mert ha valamire – így ötvenhez vészesen közeledve – erre biztosan inni kell! :-)))