Before Antwerp
The mock-up arrived on Thursday. I stood over the open box and cried like crazy. Something that had only existed in my imagination was lying there, shining through the wrapping paper. Almost perfect, and even with the flaws we need to fix, it was super beautiful.
I looked at the cover, holding together a year’s work and hopes, alongside a strange, uncomfortable feeling: grief, emptiness. It was over, making room for new dreams, new projects.
Not that this would mean the end of the story. There’s a lot to do before Tarot finds its place on the market and Csillagszem grows into a brand – if it will.
Summer passed unnoticed, and with it, almost the entire year slipped by while I was working. When I looked up, I found myself in this season which is not ideal for positive thinking.
A difficult chapter has ended. Not just for me, but even for all the ones who are the closest. Although they all enjoy the fruits of their lifetime’s work, they were still worried about me and suffered from all my uncertainty about – everything (if I want to be specific).
I’m still floating in the unknown, with a blurry future, in a mist beyond the horizon. And yet, there’s a peculiar sense of peace in knowing that I’ve finished; I've created something. It’s done. I followed an inner calling brainlessly, and the thing that helped me out of the darkness has finally taken physical form.
I’m still swinging between extremes: overwhelming pride one moment, paralysing self-doubt the next. This whole thing is killing me. It’s time for this chapter to end.
-----
Csütörtökön érkezett meg a makett. Csak álltam a kibontott doboz fölött és bőgtem. Ami eddig csak a képzeletemben létezett, ott feküdt a csomagolóanyag romjain és ragyogott. Még ugyan nem volt tökéletes, de a hibákkal együtt is látszott: valami csoda született.
Néztem a borítóját, ami egy év munkáját, könnyeit ölelte körül, és a megkönnyebbülés mellé egy furcsa, kényelmetlen érzés is vegyült: gyász, üresség. Vége. Hirtelen megüresedett a hely az új álmoknak, új projekteknek. Na, nem mintha ennek itt most vége lenne, hosszú még az út addig, hogy a Tarot piacra és a köztudatba kerüljön, a Csillagszemből pedig brand szülessen.
A munka mellett észrevétlenül röppent el a nyár, az egész év. Mire felnéztem, ősz lett, és ez az évszak nem kedvez a pozitív gondolatoknak. Egy nehéz korszak zárult le, ami nemcsak nekem, hanem a hozzám legközelebb állóknak is teher volt. Ugyan ők mind révbe értek, lassulnak, egy élet munkájának gyümölcseit ízlelgetik, mégis aggódtak értem és velem szenvedtek az útkeresésemmel járó bizonytalanságtól. Bár én még mindig csak lebegek az ismeretlenben, és a jövőm a horizonton túli ködben dereng, valami furcsa megnyugvást ad, hogy valamit, –ezt – befejeztem, vége. Alkottam valamit belső sugallatra, (=ész nélkül) és ami valaha kiutat jelentett a sötétségből végre fizikai formát öltött. Még szélsőségek közt csapongok: elképesztő büszkeség és bénító kételyek váltják egymást. Felőröltek teljesen, Ideje, hogy vége legyen.
